Versenyszabályzat
2025
A Befutó – Zenei Tehetségkutató célja
A Befutó – Zenei Tehetségkutató a Dal-Horizont által meghirdetett és szervezett zenei tehetségkutató verseny. Évek óta igyekszünk hozzájárulni a magyar zeneipar erősödéséhez, így a magyar zene széles terjedéséhez, akár határokon túl is. A zenei tehetségkutató program célja, hogy a nevező zenészek és zenekarok megmutathassák tehetségüket egyéni és zenekari szinten is. Hisszük, hogy programunk nagyban hozzá tud járulni ahhoz, hogy a zeneiparban ismertebbé tegyük a jelentkezők személyét és zenei munkásságát. 2021-ben bongor lett a tehetségkutatónk győztese, aki azóta az egyik legismertebb hip-hop/rap előadó hazánkban.
A verseny menete
A versenyt az online térben tartjuk meg. A lentiekben részletezett jelentkezési módon keresztül eljuttatott anyagokat, produkciónként szakmai zsűri fogja vizsgálni. Lehetőséget biztosítunk egyéni, illetve zenekari jelentkezésre is. A versenyben 3 forduló kerül megrendezésre: válogató, elődöntő és döntő.
A válogató során a zsűri külön vizsgálja az egyéni és zenekari produkciókat. A válogatón továbbjutott versenyzőket a jelentkezés során megadott, kapcsolattartási email címen fogjuk értesíteni.
Az elődöntőbe, a válogatón keresztül lehet bejutni. Az elődöntőbe csupán 24 produkció kerül, így fontos, hogy a legjobbat nyújtsa a válogatón a nevezett versenyző. Az elődöntőben a zenész / zenekar rajongótábora is szavazhat kedvencére, az erre a célra kialakított felületen, a Befutó – Zenei Tehetségkutató nevű Facebook csoportban. A közönségkedvenc különdíjban részesül.
Tervezett határidők
Jelentkezési időszak: 2025. április 1. – május 10.
Válogató: május 11. – június 12. (összes produkció értékelése)
Elődöntő: június 13. – június 26. (24 produkció értékelése)
Döntő: június 27. – július 4. (8 produkció értékelése)
Eredményhirdetés: június 5.
Mindenkinek sok sikert kívánunk, legyél Te a befutó!
A VÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK!
Jelentkezési feltételek
- Jelentkezési űrlap elküldése
- Az adott forduló(k)ra szánt nevezési anyag(ok) elküldése
- Nevezési díj megfizetése
Nevezési díj
A jelentkezési díj 10.000 Ft – amit 100%-ban levásárolhatsz a dalhorizont.hu bármely szolgáltatására, egészen 2025. szeptember 30-ig.
A dal formátuma
A fordulókra beküldendő hangfelvétel lehet stúdióminőségű vagy akár otthon elkészített demó. A felvételt a YouTube-ra kell feltölteni, nyilvános vagy nem nyilvános formában. Ez a hanganyag lehet videoklippel együtt feltöltve, de elég egy fotó is. Csak a hangot vizsgáljuk, a zenét magát. Ennek a videónak az elérhetőségét kell elküldeni a verseny szervezőinek, a zsűritagok a feltöltött anyagok alapján döntenek. A Befutó – Zenei Tehetségkutató szervezője akár már a válogató szakaszában beküldött anyagokat is megoszthatja a felületein. A dalok szerzőit már a jelentkezéskor pontosan meg kell adni.
A jelentkezés menete
A Befutó – Zenei Tehetségkutató kifejezetten erre a célra létrehozott online felületén keresztül lehetséges jelentkezni (https://befuto.eu/), a JELENTKEZÉS gombra kattintva. A nevezési díj kifizetését átutalással kell rendezni, számla ellenében. (Számlák kiküldése 2025 áprilisától várható, fizetni is ekkor kell majd!)
A jelentkezés határideje: 2025. május 10.
A zsűrizés során alkalmazott szakmai szempontok
- Énekhang, hangszeres tudás, játék (10 pont)
- Dalszöveg, mondanivaló, zenei tartalom (10 pont)
- Egyediség, eredetiség, kreativitás (10 pont)
- Dalfelépítés, hangszerelés (10 pont)
Díjak / nyeremények
-
Első helyezett 1.190.000 Ft értékben
Egy videoklip elkészítése, rádióreklám, fotózás, zenei promóció, PR szolgáltatások, rádióinterjú, valamint 50%-os stúdióhasználati kedvezmény.
-
Második helyezett 670.000 Ft értékben
Image videoklip elkészítése, rádióreklám, dalfelvétel, rádióinterjú és zenei promóció.
-
Harmadik helyezett 180.000 Ft értékben
Zenei promóció, portré beszélgetés és rádióinterjú.
A versenyből való kizárás okai
Be nem fizetett nevezési díj
Minden olyan tevékenység, ami sérti a szabályzatban foglaltakat és
Hátráltatóan hat a többi versenyző szabályos részvételére
Azonnali kizárás a szavazatok manipulációjának gyanúja miatt